Azért
választottam most ezt az autót bemutatásra,
mert sokan úgy vélik, hogy a Chrysler gyár
valaha gyártott kocsija közül ez a legszebb. Az
ötvenes évek végi szárnyas Chrysler csodák
közül mindenképpen ez a legszemrevalóbb
darab.
Az
autó szép formája, mely Virgil Exner nevéhez
fuzõdik, felkeltette a többi gyár figyelmét,
a Chrysler két aranyérmet is nyert ezzel a formatervvel.
A kocsi motorja az egyik akkori legjobb a félgömb égésterû
(HEMI) FirePower V8 (lásd: Chrysler HEMI eroforrások
cikk), mely 6420 cm3-es és 325 lóerõt tudott
nyújtani ebben a karosszériában. Késõbb
1958-ban már 340 LE, 1959-ben pedig 6728 cm3-es 350 lóerõs
volt a motorja. A váltó 3 fokozatú automata.
A felfüggesztés is a legkorszerûbb, elöl
keresztlengokarok és hosszanti torziós rúd,
hátul pedig félelliptikus laprugók. A fékek
mai szemmel nézve nem voltak túl biztonságosak,
elõl, hátul dobfékek lassították
az autót. Végsebessége 185 km/h volt, százra
való felgyorsuláshoz pedig 12-13 másodperc
kellett. Súlya: 1851 és 2037 kg. között.
Fogyasztása átlagosan 22 liter.
Annak
ellenére, hogy a kocsi jól nézett ki és
a technika, amit alkalmaztak benne korszerûnek mondható,
az eladási statisztika ennek ellenére nagyon rossz
volt. Ez azért következhetett be, mert a karosszéria
hajlamos a rozsdásodásra, illesztési hibák
adódtak, hanyag volt a kidolgozás. Érdekesség,
hogy a gyár nem is keveset, 300 millió dollárt
fektetett ebbe a projektbe. Elõállítani sem
tudtak sokat az autóból, mindösszesen 34 620
darabot, ebbe a számba az összes karosszériaformájú
kocsi beletartozott.
A
New Yorker-ben minden luxus dolog benne volt, elektromos ablakemelõ,
elektromos ülés, Electro-Touch rádió hátsó
hangszórókkal is. Természetesen légkondicionáló
berendezéssel és színezett üvegekkel szerelték
fel az autót.
Most
jöjjön még egy-két kép a szóban
forgó vasról:
A
cikk megírásában nagy segítségemre
volt Quentin Willson: Klasszikus amerikai autók címû
könyve.
Csabi
chargercsabi@yahoo.com
